Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy facebook poszt. Ott aztán feltették a kérdést, hogy miről is szeretnétek olvasni. Hát jöttek is kérések. Persze Ti azt hittétek, hogy nem figyelünk rátok, pedig dehogynem figyelünk. De hát mi sem jótündérek vagyunk és amint azt már a Witcherből jól tudjátok, a Dzsinn bizony furcsa módon teljesíti a kívánságokat. Márpedig tőletek olyan kívánság jött, hogy szeretnétek olyan régi témákról olvasni, amelyek a jelenlegi metában is megállják a helyüket.
Na pont egy ilyen téma következik…
(Aki arra számít, hogy egy versenyerős téma bemutatása következik annak ezt a cikket nem ajánlom, viszont aki pakliépítésről és egy kis versenybeszámolóról is szívesen olvas az bátran folytassa tovább).
Vagy mégsem….
Tehát a téma olyan semmilyen. Se nem férfi, se nem nő. Kráni is, fejvadász is, de se nem ordurothi, se nem kiemelkedett. Igen ebből már kitalálhattátok, hogy Mei lesz a fő kalandozó, aki köré épül a pakli.
Pakliépítés: Amióta a Kráni kiegészítő kampányában bemutattam a Céhek összeugrasztása lapot, azóta izgatja a fantáziámat, hogy hogyan lehetne rá jó paklit tenni. Ezen okból adódott is, hogy Mei köré próbálok majd koncepciót építeni. Mei kráni hovatartozású, tehát ki lehet rá tenni céh szövetségest, harcban kézből is dobat lapot, hova tovább van felállása is (Zamszaliget). A jelenlegi metában ómen esetében, vagy olyat használsz, ami elengedhetetlen a paklidhoz, vagy felejtsd is el. Így esett, hogy a pakli az ómentől elesett… A kiemelkedettek paklival játszó ellenfelek esetében a körönként +1 MP-t fontosabbnak véltem, mint az óment. Ez abból is adódik, mert Mei, igencsak drága kalandozó, így nem engedheti meg magának, hogy további MP-ket „veszítsen”. A pakli alapkoncepciója, hogy lap dobatással győz, mindamellett, hogy Mei, ha kell tudjon verekedni. A lapdobatáshoz az Emberrablás és a Céhek összeugrasztása lapokat tettem be. Úgy terveztem, hogy ezeket a lapokat majd a Sura’shtak fogja kijátszani, míg Mei a manővereket igyekszik megakadályozni és a lehető legtöbb lapot kézből eldobatni. Kráni szövetségesnek a Hentesek céhe szövetségesre esett a választásom, mert ha kell akkor ezzel a szövetségessel lapokat is tudok visszakeverni a jövőbe, ha szükség lenne rá. B tervnek a pakliba tettem a Vetélytárs meggyilkolása küldetést is. Elmélet szerint ezt a küldetést akkor oldottam volna meg, ha az ellenfél szintén sorban ülő paklival játszik.
A verekedéshez Lefegyverzést, Gyors döfést, Abbitacél rövidkardot, Gyomron szúrást és 1 db Szívdöfés lapot tettem a pakliba. A rövidkardra azért esett a választásom, mert pajzzsal együtt ingyen üt, a pajzs -1 támadó küszöböt ad, ami harcban jól jöhet, továbbá a sebző képessége közelharci támadásnak minősül amire végszükség esetén lehet Mei lapdobató képességét aktivizálni.
Védelemhez Kimérákat, Siena enyhét, Sayham gereznavértet és 2 db Északföldi ragály megfékezése lapot választottam. Visszaforgatáshoz pedig Zamsza ligetet és Tengermélyi Látogatót.
Amin gondolkodtam, de végül nem került be/nem fért be a pakliba: Halálos arénajáték (a gyávulás miatt), a Céh ereje (múltidézése miatt), Vadászháború megnyerése (DP-vel való győzelmi opció miatt + termel egy kis kalandozót), Méregparázs heve (alapból 3 szintet sebez, de sérültbe forgat), Sayham csontpenge (+1 védelem a hatalomszavakkal szemben, de +1 MP a költsége és a sebző képességére nem lehet Mei dobatós képességét aktiválni).
Segédkalandozók tekintetében az ordurothi kis fejvadászokra azért nem esett a választásom, mert magas volt az MP értékük és mivel Mei nem ordurothi, ezért a toronyszint (Kiképzőterem) sem tudja olcsóbban hozni őket. Hova tovább, mivel a Sura’shtak nem fekete özvegy, így a Khat’ul’ Naathum mortele sem jön miatta olcsóbban. Ebből adódóan a Messeni testőr került be a pakliba mert 2-ért 4-es szintű, továbbá fejvadász is, így képes mind az akciólapokat, mind a lapdobatós lapokat kijátszani.
A részletes paklit itt láthatjátok: Mei paklilista
Tehát elkészült a pakli, már csak versenykörnyezetben kellett megmérettetni.
Hát ahogy a lovagregénybe mondák: Megméretetett és legyőzetettet…
Első meccs Simon Péter Aunjai ellen (0-1): Ez egy igazán gyors meccs volt. Meglátszik, hogy fél éves kihagyás után jöttem vissza. Első körben Skorpiószellem jött, látott és Mei a porba hullott (hozzá teszem és itt látszik meg a meccshiány, a kezembe volt a gereznavért és MP-m is volt, hogy letegyem, ami által Mei vígan túléli a találkozást, no de mindegy…, az XP-t felírtuk és mentünk tovább…). Azért, hogy ismerkedjek a paklival, no meg ennél a paklinál Mei halála bár igencsak lecsökkenti, de nem nullázza le az esélyeket, végig játszottuk a meccset. Ami a második körben véget is ért, mert kikeltek a lárvák. Ezt követően játszottunk egy barátságos meccset, ahol szintén érdemi lap dobatás nélkül a 2. körben kikeltek a lárvák.
Második meccs Harsányi István obszidián elfjei ellen (0-2): A kézméret csökkentés kevésbé volt gond, mint elsőre gondoltam. Ebben segített a gereznavért is. A harmadik körben lekerült a pástra a 3. elf is és egy ingyenes rohammal egyesével elindultak a tornyaim ellen. A legalsó szint egy őrtorony volt. Mivel összesen 4 MP-je volt Istvánnak, így tudtam, hogy ha ezt a szintet meg tudom védeni akkor nyeregben vagyok. Nagy küzdelem volt, de a múltidézésnek és a gyógyításoknak hála az elfek elvitték a szintet, utána pedig már nem volt megállás.
Harmadik meccs Patay Olivér óriásai ellen (0-3): Az órások ellen elég jó eséllyel indul a pakli, mivel Mei az alapszint növést is megszünteti, így az Égi hajók őrzője bizony örökre védelmező marad. Beigazolódott az is, hogy ezzel a paklival nem szabad óment kitenni, hiszen az első körös 3 MP vesztés akkor végzetes lenne. Szoros meccs volt. Bár pont az óriások ellen meglepő, de a második körtől MP fölényben játszottam. Az eldobott rögtönzött lándzsára megfelelő lépés volt a Zamszaliget és Mei is állta a sarat a harcokban, de szép lassan csak fogytak a toronyszintjeim. A végén (4. kör) a kockadobás döntött. Az utolsó szintemért menő végső rohamba Olivér betolta mindkét óriását (Emellett volt még lent a páston egy Égi hajók őrzője, de hát ő védelmező maradt), így elindult egy felhőszobrász és egy csontzengető, akik bele is futottak egy Wakrarába. Olivér megpróbálta semlegesíteni, de leszedtem a semlegesítését így rögtön 6 szint sebzéssel indult a harc. MP fölényből indítottam a harcot. És itt jött a probléma… Mei 10-re sikeresen 11-et dobott mind a Lefegyverzésre, mind a Gyors döfésre, ezért mindkét óriás túlélte a harcot. Persze nem kellett várnom a válaszra és A bestia ébredéséből kapott 8 sebet már Mei nem bírta.
Negyedik meccs BYE kóla + szendvics + süti ellen (1-4): Ez egy jó metch up volt. Gyorsan legyőztem az „ellenfelemet” és volt időm mind beszélgetni mind meccseket nézni. No meg megszereztem az első győzelmemet is a paklival 😊….
Ötödik meccs Tornai András Estelle paklija ellen (1-4): Estelle ellen is a 2. körben véget ért a meccs. Első körben összecsaptak a csajok és 1 szinttel, de Estelle túlélte a találkozást. Hova tovább, a piszkos szúrás miatt nem csak hogy túlélte, de meg is oldotta a küldetést. A második körben már nem sikerült ennyi ütést felhúznom és az ómen is a pástra ért, így gyors hatásként Estelle behúzta a meccset.
Összegzés:
Először: Ezúttal is köszönöm az ellenfeleimnek a mérkőzéseket, mindannyian remekül játszottak.
Másodszor: A Mei pakli legyen az dobatós, vagy egyébre összerakva, a jelenlegi metában nem tud a középmezőnyben se labdába rúgni. A jelenlegi meta paklik jellemzően a 2-3. körben képesek nyerni. Nem azt mondom, hogy mindenképpen ilyen gyors a játék, de a paklikban benne van a lehetőség. Véleményem szerint jelenleg lapdobatással ezt a versenytempót nem lehet, vagy csak nagyon nehezen lehet tartani. Mei a jelenlegi metában nagyon drága. A paklinál az is problémát okozott, hogy a Céhek összeugrasztása lap szintén MP-be kerül, továbbá egy kalandozó elforgatását is igényli. Persze erre van a Sura’shtak, de a legtöbb esetben vagy MP-m nem volt kijátszani a lapot, vagy a Sura’shtak-ot lett volna öngyilkosság befordítani (több esetben ő volt az egyetlen éber kalandozóm, aki tudott védekezni). De ez nem számított igazán, mert tényleg gyors a játék és amikor összejött is a dobatás, akkor a 6-9 lapot meg sem érezte az ellenfelem mert a 2-3. körben nyerni tudott.
Lehetséges, hogy egy sok olcsó akadálylapra épülő Mei pakli jobban tudott volna szerepelni, de hát ez majd legyen a jövő zenéje. Persze csak ha lesz olyan bátor valaki, hogy kipróbálja.
Végezetül pedig ne aggódjatok, a Dzsinn megpróbálja még teljesíteni a kívánságaitokat és felkészül a Sárkányúr!
Tiriel