Este 11 óra. Épp a kellemes ír whiskym végére érek és készülnék aludni, amikor megcsörren a telefonom. Vincu az. Kis gondolkodás után felveszem és csak 1 szót mondok bele, határozottan:
-Nem. – majd letettem azonnal. Velem nem fog most kib***i megint.
Percekig várok, hogy újra hívjon, hogy próbálkozzon. Semmi. Ejj a kutyafáját, bemászott a fejembe. Tárcsázom.
-Most utoljára. – szólok bele. -Kit kell elintézni?
-Zherlig. Túlnőtt az egészséges mértéken. Le kell rendezni.
Démonkán
Azt jól tudjuk, hogy a Gyepűvidékről könnyen Kránban találhatja magát az ember. Veszélyesen könnyen. Meg azt is, hogy a Gyepűvidék sem életbiztosítás, öregsámánokkal találkozni kifejezetten rosszat tesz az életbenmaradási oddsoknak. Meg az is rosszat tesz neki, ha veszélyessé válik valaki a határ túloldaláról figyelve. Ne legyenek kétségeink, lehet hogy egy puszta a gyepű, de szemmel tartják. Így került bajba mai hősünk is.
A mai első kalandozónk egy Igazneves kalandozó, aki már megjelent korábban. Az első Zherlig egy hordageneráló nomád volt, alapszintjével megegyező nomádot tudott gyártani minden körben egy harc manőverért cserébe. Egy sikeres manőver és egy vadon lázadása elég lehetett a győzelemhez. Na a mai kalandozónk ezerszer izgalmasabb ennél, nem egy szimpla hordagenerátor. Na de ki is ez a démonkán?
Ahogy azt a Pokol című műből ismerhetjük, a sámánok 1-1 másik síkról származó patrónus támogatását élvezik. Van akinek erősebb, van akinek gyengébb a patrónusa. Ami biztos, hogy ez egy veszélyes “kapcsolat”, hisz néha megesik, hogy ez a szeráfi lény egy démon. Ilyenkor a patrónust megtestesítő démon minden vágya, hogy a saját síkjáról átjusson az anyagi síkra. Amellett, hogy ezt nem szokták szeretni az itt lakók, a sámán se szokta, mert ez általában az életébe kerül, az ő helyét veszi át a patrónus. Csúnya egy story na, ha ilyen történik. Senkinek nem jó.
Vannak viszont kemény, furfangos, ravasz sámánok is, akik nem hagyják magukat, sőt vannak annyira erősek, hogy szembeszállnak a patrónusukkal. Ilyen Dhirgan khatif is, aki gyakorlatilag le is győzte patrónusát. Igen derék dolog, nem véletlen lett khatif. Ez olyan tett, amit Kránban is elismernek. Na ezzel szemben a Démonkán kicsit más utat járt be. Ő nem legyőzte a démonát. Magába olvasztotta, ami végülis győzelemként is értékelhető, de talán mégsem egészen. Azt tudjuk róla, hogy az ő patrónusa nagyon nagy erejű volt, így miután démonkánná vált, olyan hatalomra tett szert, ami a határ túloldalán lévőknek nem tetszett. Durva arcok a krániak, nem kell a szomszédba menni egy kis durvulásért, de a démoni sík dolgai szerintük a démoni síkra tartoznak és nem ide. Ha átjön egy démon az nem jó és kész. Nem ide való, ne bolygassa senki tudatlan azt amihez nem ért, mert baj lesz belőle. Igaz kedves Godoniak? Na szóval Démonkánunk rövid ideig élvezhette nagy hatalmát, mert kapott egy VIP eltakarító osztagot a nyakába Kránból. Kampec. Viszont egy nagyon izgalmas karakter, amolyan kártyára való fajta. Nézzük meg.
Először is 13-ért 7-es szintű. Ebbű’ baj lesz komám, már előre látszik. Harcos és sámán alkasztok, 11-10-10, FELMAGASZTOSULT. És még csak most jönnek a képességek.
Nyílt toronyszint lapok nem játszanak nekünk, rögtön egy hátránnyal indít, hogy érezzük a helyünk a táplálékláncban (És hogy ne tegyünk olyan dolgokat az ellenfélre, amin nem tud átmenni – Vincu)
A következő már az ellenfélnek is “buli” lesz: 1 MP minden sorelhagyó manőver kezdeményezés. Amolyan kidobó jeleggel belépőt szed. MINDENHOVA. (Csoda, hogy nem tetszik a Krániaknak ez a hozzáállás? Tőlük senki se fog belépőt szedni, abban biztos lehet mindenki.)
A harmadik képesség egy győzelmi kondíció, avatár jelzőkre gerjed. Hogy az mi az nem derül ki, az a jövő zenéje még. (Remélem nem kék lények lesznek.)
Majd pedig egy harc előtti képességünk is van: démon vagy patrónus akadálylap aktivizálás. Szóval fizetsz a manőverért, majd kapsz valami förmedvény zöld lapot és még nem is harcoltál… Nem egy kedves gesztus.
Van mit emészteni ezen a lapon, rengeteg mindennel van kapcsolatban. Elsőre egy elég brutál kontroll vonal kezd derengeni lelki szemeim előtt.
Az Ében tavak Urának szentélye
Nevesített építménnyel megyünk tovább, és az art alapján nem biztos hogy elkérném a lakberendezője számát. Gyepűvidéki szentély, Démonkán a feltétele. AKADÁLYOK 10. Húba***g. Patrónus bestiákat olcsósít 1-el. A második képességével pedig rögtön értelmet nyernek az avatár jelzők: kalandozó feláldozásra tudunk termelni 1-et körönként. Szóval minimális 4-5 kör alatt jöhet össze a mennyiség, ráadásul nem azonnali, hanem kör végi győzelem. Ki kell húzni addig élve. Jó hát aki nem bír ki 5 kört élve, az meg is érdemli, ugye. (Egy picit bolondít a dolgon, hogy megszak tudjuk feláldozni a srácokat. Még az sem kizárt, hogy ezzel lehet kezdeni valamit – Vincu)
Fokozzuk még kicsit
Itt egy küldetés is. Démoni paktum megkötése. 2 MP 3 DP. Eddig nem túl kiemelkedő. Ja, hogy megoldásnál rádohatsz egy bestiát az ellenfélre? Már, akit nem vámoltál le az akadályozó manőverrel és nem nyírtad ki harc előtt a patrónusoddal. Így azért kibírható az 5 kör.
Nézzük a zöld kártyákat hozzá
Egyenesen három is érkezik hozzá: Medveszellem, Sötét kóborló, Árnyakból figyelő. Kezdjük az utóbbival. 3 mana, 5-7-1. Egy kalandozó ellen 5-9-1. Hasznos, korrekt, de azért a nagyvadak nem ettől fogják összesz*rni magukat. A medve már csak 2 mana, 2-10-1/2. Nem rossz. Amitől viszont érdekesebb, hogy ha az ellenfél ómenjén nincs ÓP, akkor visszavehető, illetve 1-ért tud nekünk egy szellemet termelni megszak. Szóval 1 MP-ért megszak 1 avatár jelzőt tudunk termelni. Not bad.
A sötét kóborló egy újabb szint, a spoilerek szintje. 3 MP, 3-10-1/3. Ő már simán tud ölni 7. szintűt is. Jó ezt tudja még pár akadály, mitől lesz spoiler? Nos attól, hogy kiféléz egy gyógyítást 1-ért. Mutatom hogyan:
“-Legyógyítom.
-Nem.”
Visszafejlődés
Van még egy lap a végére, egy lila kártya. Ehh. 5 mana, pillanat időtartam. 4 ÓP kuka. Talán kicsit drága kinyírni egy óment, bár lehet van, amikor megérheti. A medveszellemes kombó elsütéséhez is igen drága, de működik. Ennyiből leraksz 2-3 sima kiskallert. Van egy olyan érzésem, hogy mégis pakliba fog kerülni a lap. Ez ilyen sámános megérzés.
Jabbah
Remek szeráfi alkut tudtok kötni ti is, és ehhez csupán annyit kell tennetek, hogy IDE kattintva előrendeltek.