Ez most nem az a cikk lesz, ahol mindenféle bevezetésekkel, hangulati elemekkel, vagy kisebb történetekkel kell megadni az adott lap hangulatát. Mert ennek a lapnak nincs szüksége ilyen sablonos bevezetőkre, hiszen ez a lap egy igazi kis ékszer lesz majd a mappánkban. Miket is beszélek még hogy a mappában…, akarom mondani a pakliban.
Tehát a következő cikkben a KIEMELT II. versenyen szerezhető egyik lap lesz bemutatva, ami nem más, mint a Csillagok fényének talizmánja.
És hogy mit is tud ez a lap? Hát tessék itt van…
1 MP Csillagok fényének talizmánja
ID: Végleges AT: Varázstárgy F: Sor S: –
Amulett, SORSFORDÍTÓ
Viselője nem lehet Boszorkány, Boszorkánymester, démon vagy jellem nélküli.
[Š] Viselője nem hal meg halált okozó hatástól.
[Š] Viselőjének alapszintvesztése sebzésként gyógyítható.
Bizony-bizony nem csak a nevéből adódóan fog fényt hozni a META-ba.
Ahogyan azt már Aquir említette az online bejelentkezése során, hamarosan lekerül a Szívdöfésa tiltólistáról. Erre a hírre biztosan sokan kapták fel a fejüket és kezdtek el gondolkodni, vajon mit is találhattak ki a fejlesztők annak érdekében, hogy ne haljanak sorban meg egyetlen akciólaptól a kalandozóink. Például egy 1 MP igényű varázstárgyat? A most bemutatásra kerülő talizmán biztosan számos pakliban fog majd helyet foglalni. Lássuk csak. Hamarosan kirotál a Sisak és a Herma, tehát nem lesz semmi, ami megóvhatná kalandozóinkat a halált okozó hatásoktól. Amennyiben valaki beüti a lapkeresőbe ezt a hatást, akkor jelenleg kettő ilyen hatással rendelkező akciólapot fog feldobni a honlap. A Szívdöfést és a Mérges hangyát. (Mondjuk azon mindig is elgondolkodtam, hogy miért volt mérges az a hangya, és különben is legalább egy Atom-Anti hangya lehetett, ha csak úgy kénye-kedve szerint ölhette meg akár a legnagyobb kalandozókat is. No, de mindegy, térjünk vissza a jelen varázstárgyához……). Tehát a szóban forgó varázstárgy Amulett és rendelkezik egy SORSFORDÍTÓ kulcsszóval. Szóval egy újabb felszerelést kaptunk, amit megszakító sebességgel tudunk csatolni a kalandozóhoz. Ennek véleményem szerint igencsak nagy jelentősége van. Nem csak azért meg a meglepetés erejével tud hatni az ellenfélre, hanem azért is, mert az amúgy mindig szűkös MP erőforrásunkat is optimalizálja, hiszen csak szükség esetén kell felhasználni. No, meg az olyan feledékeny játékosoknak, mint jómagam is segítség, mert nem kell előre gondolkodni elég, ha a csata hevében kijátsszuk. Továbbá a szerzetesek is gazdagodtak egy újabb felszereléssel, amit akár a győzelmi opciójuk elősegítésére is felhasználhatnak.
Az amuletten egy laphatás és kettő képesség szerepel. Az amulett laphatása egy korlátozás. Nem is kicsi korlátozás, mivel számos kalandozó nem viselheti, ami a jelenlegi META-ban a legfájóbb a boszorkányoknak és a jellem nélküli kalandozóknak. És itt most Yuphras elmorzsol egy könnycseppet (értitek… elmorzsol… fa vicc a kőemberektől).
A lap első képessége magáért beszél. Viselője nem hal meg halált okozó hatástól. Üdv ismét a játékban Szívdöfés, jó, hogy visszajössz. De vajon ez elegendő lenne ahhoz, hogy bekerüljön az amúgy is szűkös lapkeretekbe ez a lap? Hát ez egy jó kérdés, azonban nem véletlenül van még egy képessége a lapnak…
Lássuk akkor a második képességet, ami szintén nem azért került rá, hogy kitöltse a szövegmezőt. Viselőjének alapszint vesztése gyógyítható sebzésként is. Ezzel két legyet lehet ütni egy csapásra. Véleményem szerint az amulett második képessége még az elsőnél is erősebb. Nézzük csak meg, kinek fog fájni majd, ha az alapszintvesztést is lehet sebzésként gyógyítani. Bizony egy jelenleg igencsak felkapott téma a Tenno számára (vagy bárki számára, aki fojtást használ) ez nem éppen a legjobb hír. Alapvetően nem egy leküzdhetetlen akadály, de nagyon nem mindegy, hogy hányszor is kell megdobni 10-re azt a fránya kockát. Próféta sem lesz már annyira harcias, legalább is lehet majd gyógyítással is készülni ellene, illetve a mérgekkel operálók számára a kedvelt Kyr nedű (Ambrosia Imperialis) hatása is gyógyítható lesz majd általa.
Mindezeket figyelembe véve szerintem igencsak keresett lesz a megjelenését követően az a lap.
És hogy hogyan tudsz majd ehhez a remek laphoz hozzájutni? Hát a KIEMELT II. versenykiírása szerint „Minden nevező, aki hoz egy olyan játékost, aki nincs rajta a ranglistán egy Csillagok Fényének Talizmánját kap.” Érdemes lehet tehát felkutatni, mind az új, mind a kallódó játékosokat eme csecsebecse beszerzéséhez.
Tiriel