Khálevolúció
A Khálok igen hányattatott sorsú népe volt a máguskártyának. Először csak Khogar és a Kiszakadott árválkodott, de a nemzetségfő – vadász duóval és csatlós-momentumos brigáddal sem tudtak kitörni a fényre a mappákból. Az Elfeledettek kiegészítő így jogosan nyúlt a témához, és az ott (+ultrákkal) érkező 12 lappal a “cicaharcosok” berobbantak a metába. A küldetésekkel operáló khál brigád sikerszériáját végül egy errata törte meg, de az erő még mindig ott lapul a témában.
A Negyedszázad első felében érkezett egy mitikus akciólap, jelezve, hogy a fejlesztők nem feledkeztek meg macskaharcosainkról, és várható még néhány lap, amelyekkel új utakat járhatnak be kártyás házi-kedvenceink. Igen, új khál lapok jönnek ma!
Előre ostromra
A khálok eddig a küldetések megoldásában vitézkedtek, pontosabban a férfi khálok…. a khag másik fele eddig nem jelentkezett győzelmi kondíciós preferenciáit illetően – meg úgy egyébként sem. Egészen eddig! Itt vannak kérem szépen, és ahogy a címből is sejtetődik, nem szarakodnak holmi kalandozásokkal, egyenest az arcodba fognak mászni, lehentelnek és ledöntik a toronyszintedet a …… (ide mindenki helyettesítse be vérmérséklete és szava járása szerint tetszőlegesen a megfejtést)*. Mióta mondom már, hogy ostromra kellene összerakni őket! (Tényleg régóta mondja – Vincu)
No de nézzük is az új khál cirmost!
8 MP Eskühozó
Khagból elvándorolt khál nő
HARCOS Harcos
5. Szintű Élet jellem
Lesvetés, Vadonismeret, Vallatás II
F: 10 A: 5 M: 8
ELFELEDETT, VÉRENGZÉS
Jelenbe kerülésekor játékosa Sorába 1 jelző Esküőrző kerül.
[ś] Célpont rejtett akadálylapot nyílttá kell tenni.
A következő fordulóban játékosa a lap MP-értékével
kevesebbért kezdeményezhet ostrom manővert,
ha választ csapatába khál kalandozót.
[1ś] Játékosa Sorába 1 jelző Esküőrző kerül pihenő helyzetben.
Elfeledettek parkjával kereshető, utódfajok rontó szellemével 1 MP-vel olcsóbban jön, és amúgy a vérengzés miatt küldetéseket is olcsón old. A befektetett 7 manáért rögtön kapunk egy új tokent is, illetve 1 körönként 1 manáért újabb jelző kalandozókat fial nekünk. Szerintem ez így önmagában is egy megérős csomag, tekintve a khálok eszköztárát is korlátlanul veheti igénybe. (Elfeledettek, MAGUS kolostora, stb.)
De ez még mind semmi! – mondaná kedvenc Gnóm barátunk, és milyen igaza lenne. (#milyenigaztőlle) (Vajon hány cikkben fog szerepelni ez a saját jogán örökbecsű mondat? – Vincu)
Itt a cica, hol a cica?
Eskühozó nevű nagymacskánk elhoz egy új játékot nekünk: megcélzunk egy rejtett akadálylapot, amiről ki is derül, hogy pontosan mi lapul ránk lesben várva, illetve az MP értékével olcsóbban mehetünk következő körben ostromra. Körönként játszható, így ha MP-ben vagyunk és van rejtett akadálylap, akkor rögtön tudjuk a következő körös ostromokat is előfinanszírozni. Az ostromon olcsósítás mellett, véleményem szerint még értékesebb lehet az információ, hogy milyen akadályokkal játszik ellenfelünk, mivel érdemes készülnünk a sikeres manőverhez – avagy mivel nem kell.
Mi baj lehet? Nem játszik rejtett akadálylappal az ellenfél, vagy kifogytunk belőle. Ez baj, de tudunk is rá készülni: használunk akadálylapot a saját paklinkba, lehetőleg 2 vagy több MP értékűt. Esetleg ostrom ingyenesítést, mi baj lehet belőle alapon. (Meg aztán mintha lenne egy ómen ami bántja a nyílt akadálylapokat – Vincu)
Ostro-m(iaú)
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a második körben akár 4 ostromot is mehetünk, csak az Eskühozóval és az Esküőrzőivel, jó eséllyel ingyen. Ehhez 1 db 2 MP-s akadálylapot kell behúznunk, minden más mehet harci arzenálba, esetleg kiegészítő kalandozókra. Ha van ostrom ingyenesítésünk, akkor az első körben is elindulhatunk, itt 3 kalandozó lesz bevethető.
Nézzük mit tud az új token, ha már ostromolni akarunk velük.
0 MP Esküőrző
Khál
HARCOS/Harcos
2. szintű nincs jelleme
Lesvetés, Pusztítás, Vadonismeret
F:10 A:6 M:6
VÉRENGZÉS
[Š] Nem teljesítheti küldetés feltételét.
(Jelző lap, nem kerülhet pakliba!)
2. szintű, vérengző tokencica, és nem old küldetéseket. Tökéletes ostromkandúr 10-es fizikummal. Nincs ráírva a lapra, de a bundája is visszafelé áll, hogy ostromoljon. Egészen baráti MP/szint arányban termeli őket az új Eskühozó, szép kis falkával tudja beborítani a pástot pár kör alatt.
Nos, ennyi az új khál téma, lehet készíteni végre a khálos ostromdekkeket!
Jabbah
P.s.: A képek AI generátor segítségével készültek illusztrációnak a cikkhez.
*A tulipánba. A helyes megfejtés a tulipánba.
Errata nélküli khálok Korfordulón. Ha nem akarod, hogy Simon Peti az összeset felvásárolja előled, akkor nyomás előrendelni ide!